Koncepció
Neumann Nonprofit Kft.
A Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ Nonprofit Kft. 1997-ben jött létre azért, hogy a kulturális ágazat számára digitalizálási projektek kidolgozásával és végrehajtásával segítse a digitális korba való átlépést, átmenetet. A társaság eredetileg az MKM kezelésében létezett, aztán 2005. augusztusától 2/3 részben társtulajdonosként beszállt a cégbe az IHM is. A 2006-os kormányváltás óta a társaság az OKM és a GKM, majd a MEH közös felügyelete alatt működik.
A társaság keretein belül működik a Nemzeti Audiovizuális Archívum valamint az NDA Igazgatóság keretein belül folyik a Közadat Program és az NDA Program végrehajtása. A Közadat program keretein belül a társaság felel az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény végrehajtásáért, üzemelteti a Közadatkeresőt, valamint vezeti a Közérdekű Adatok Központi Elektronikus Jegyzékét.
Az NDA program keretein belül a kulturális adatvagyon nyilvántartásba vétele és elérhetőségének, kereshetőségének biztosítása folyik. A cél a már digitalizált kulturális értékek mind szélesebb körben való ismertté tétele, valamint a hagyományos gyűjtemények, archívumok felkészítése és ösztönzése az interneten való megjelenésre.
Neumann Nonprofit Kft. feladatai
Felmérés
A Neumann Nonprofit Kft. felmérte a legnagyobb – országos hatáskörű - adatkezelők adatbázis-kezelési gyakorlatát. A felmérés célja a jogszabályi feladatok végrehajtásának előkészítése, vagyis az érintett intézményi körökben használatos technológiák, megoldások megismerése, az egyes rendszerekhez való csatlakozási lehetőségek feltárása, az elterjedt/alkalmazott adatábrázolások, adatszerkezetek és formátumok összegyűjtése volt.
Ajánlások készítése
Az Neumann Nonprofit Kft. ajánlást adott ki :
• az adatátadás részletes formátumáról,
• a kért adatkör szerkezetének meghatározásáról,
• a mintavételi eljárásokról,
• a személyesség megszüntetésére alkalmas eljárásokról (hash kódok),
• a személyesség megszüntethetőségének kritériumairól (mikor kell megtagadni az adatátadást).
Portál
Az Neumann Nonprofit Kft. interaktív felületet hozott létre a honlapján, amelyen - a tájékoztató oldalakon túl – az adatkérések realizálhatók és mindenki számára követhetők és hozzáférhetők.
Szolgáltatás
Az adatvédelmi törvény értelmében a Neumann Nonprofit Kft. Biztosítja, hogy az így keletkezett anonimizált adatok az archiválást követően két napon belül a Közadattárából az állampolgárok rendelkezésére álljon.
Az Neumann Nonprofit Kft. saját statisztikai célra tájékoztatást kér a tőle adatot kérőktől.
Ellenőrzések
Az Neumann Nonprofit Kft. ellenőrzi, hogy a számára megküldött adatok köre és szerkezete, a mintavételi eljárás megfelel-e adatkérésnek. Ha az átadott adatkör nem megfelelő, vagy más okból nincs lehetőség az adatok összekapcsolására, az Neumann Nonprofit Kft. törli a hibás adatkört és tájékoztatja erről az adatkezelőt. Az adatkezelő a megfelelő adatokat 3 napon belül megküldi az Neumann Nonprofit Kft.-nak.
Beszámoló
Az Neumann Nonprofit Kft. elektronikus hozzáférést biztosít, továbbá évente egy alkalommal írásbeli tájékoztatást ad az adatvédelmi biztosnak az adatforgalomról, hogy az adatkezelők a jogszabályi kötelezettségeknek eleget tesznek-e. Továbbá saját adatvédelmi gyakorlatáról, pl. közzéteszi, hogy ő maga hogyan kezelte a hozzá eljutott adatokat, mikor és hogyan törölte a kapcsolati kódokat, vagy az adatállományt. (Ezt a jelentést és saját szabályzatát közzéteszi).
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| 2007_CI.pdf | 74.89 KB |
| 335_2007.pdf | 88.19 KB |
| Adatkezelési_szabályzat.pdf | 325.15 KB |
| Hash-minosites.pdf | 50.95 KB |
| Eljarasrend_001_1.00_nkht_akf.pdf | 1.12 MB |
| DBCS_SST_v093.pdf | 540.37 KB |